Hírek
- Szakma-sziget
- pályaválasztás
Balatoni küldetésen ismerkedhettek a szakmákkal a gyerekek
A Veszprémi Szakképzési Centrum és az Erzsébet-táborokat szervező Erzsébet Alapítvány együttműködésének köszönhetően a centrum hét intézménye közös, játékos pályaorientációs programmal vett részt a Zánkai Erzsébet-táborban.

A Veszprémi Szakképzési Centrum és az Erzsébet-táborokat szervező Erzsébet Alapítvány együttműködésének köszönhetően a centrum hét intézménye közös, játékos pályaorientációs programmal vett részt a Zánkai Erzsébet-táborban megvalósuló Szakma-sziget programon. A „Szakma-sziget balatoni küldetése – A Balaton hét próbája” elnevezésű eseményen közel 100 diák vett részt. A program célja az volt, hogy a gyerekek élményszerű, rövid feladatokon keresztül kapjanak betekintést a különböző szakmák világába.
A program egy mesés balatoni kerettörténetre épült: a történet szerint a Balaton titkos erejét őrző Tó Szíve halványodni kezdett, miután a Szent György-hegy mélyén megmozdult az ősi sárkány. A Balaton tündére nem kardos vitézeket, hanem „fiatal mestereket” hívott segítségül, akiknek hét próbát kellett teljesíteniük ahhoz, hogy visszaadják a Tó Szívének fényét.
A hét állomást a Veszprémi Szakképzési Centrum intézményei működtették, minden iskola a saját képzési területéhez kapcsolódó, körülbelül 10 perces, játékos feladattal készült. A résztvevők a menetlevelükön gyűjtötték az állomások teljesítését igazoló aláírásokat.
A gyerekek a program során vízvizsgálaton vehettek részt a Veszprémi SZC Ipari Technikum állomásán, a jövő járműveivel ismerkedhettek a Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Technikum közreműködésével, valamint újraindíthatták a varázstérképet a Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium informatikai feladatában. A Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum pályázatíráshoz kapcsolódó feladattal készült, a Veszprémi SZC Táncsics Mihály Technikum állomásán híd készítésével találkozhattak a résztvevők. A Veszprémi SZC SÉF Vendéglátás-Turizmus Technikum és Szakképző Iskola „Tudásunk értékei” címmel, a vendéglátás és turizmus világához kapcsolódó feladattal várta a gyerekeket, míg a Veszprémi SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium a „Gondoskodás próbája: Tűzvonalban mentőexpedíció” című állomáson keresztül mutatta be a gondoskodáshoz, segítségnyújtáshoz kapcsolódó szakmaterületeket.
A program különlegessége az volt, hogy a pályaorientációt nem hagyományos bemutatóként, hanem közös történetbe ágyazott, élményalapú formában valósította meg. A gyerekek csapatokban haladtak végig az állomásokon, így a szakmák kipróbálása mellett az együttműködés, a figyelem, a kreativitás és a problémamegoldás is fontos szerepet kapott.
A Veszprémi Szakképzési Centrum kiemelt célja, hogy a pályaorientációs programokon keresztül már fiatalabb korban is közelebb hozza a szakmák világát a gyerekekhez, és megmutassa, hogy a szakképzés sokszínű, gyakorlatorientált és élményekben gazdag tanulási lehetőséget kínál.
A Szakma-sziget balatoni küldetése jó példája annak, hogyan lehet a pályaorientációt játékos, gyerekbarát és közösségi élménnyé formálni. A hét próba teljesítésével a résztvevők nemcsak a Tó Szívének fényét „adták vissza”, hanem betekintést nyertek abba is, milyen sokféle szakma és tudás kapcsolódik a mindennapi élethez.
GALÉRIA
Szakma-sziget



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Balatoni nyár és szakmák a zánkai Szakma-szigeten
Július 6-án ismét játékos pályaorientációs programmal várta a táborozó gyerekeket a Veszprémi Szakképzési Centrum a Zánkai Erzsébet-táborban.

Szakma-sziget az őszi Erzsébet Táborokban – élményekkel teli pályaválasztási nap!
A Zánkai Erzsébet-táborban szervezett Szakma-sziget remek lehetőséget adott a diákoknak, hogy testközelből fedezzék fel a szakképzés világát.
Veszprémi Szakképzési Centrum

Élményalapú pályaorientáció Zánkán
A Veszprémi Szakképzési Centrum ismét visszatért a „Zánkai Erzsébet-táborba”, hogy június 30-án és augusztus 4-én is részt vegyen a Szakma-sziget programon.
Admin

